Mint azt gondolom a legtöbben tudjátok, én voltam a szegedi rögbisek erőnléti edzője a télen. Fantasztikus volt együtt dolgozni a srácokkal, ráadásul sokat is tanultam a közös munkából. A csapat rengeteget fejlődött, és meg is lett az eredménye. A meccsek túlnyomó többségén az FWRC uralta a játékot, nem egyszer "lemosva" ellenfelét a pályáról. Ez persze nem is elsősorban az én érdemem, én csak kis pont vagyok a történetben, de remek tudni, hogy valamicskét én is hozzáraktam a csapat sikeréhez. Igen eredményes volt a szegediek 2008/2009-es bajnoki éve, a hat megszerezhető aranyból négy (diákolimpia kölyök korosztály: 1. hely, diákolimpia kadett: 4. hely, diákolimpia junior: 1. hely, egyetemi bajnokság: 1. hely, NB II felnőtt bajnokság: 1. hely, NB I felnőtt bajnokság: 2. hely) az alföldi legényeké lett.
Dénes mester írt egy levelet még tavasszal (hosszú, hogy miért csak most rakom fel), ezt olvashatjátok most. A következő levelét is felrakom később.
"Szia Tamás !
Emlékszem az első alkalommal, amikor hallottam egy csapattársamtól a Kettlebell edzésprogramról és azt gondoltam, na már megint valami forradalmian új kimondhatatlan program, amitől egy hónap alatt minden megváltozik, átalakul. Aki kar lefogy, aki akar, erősödik, stb.
Ezt követően hétről hétre arról számoltak be a csapattársaim, akik elkezdték veled a programot, hogy erősödnek, gyorsulnak, és nagyon élvezik. A maga egyszerűségében letisztultságában mérhetetlenül kombinálható és precíz, pontos. Ezek mellet szórakoztató és nagyon látványos.
Magamat nyitott embernek gondolva és bízva csapattársaim ítéletében kerültem el hozzád az első edzésre. Ezt követte még legalább 10 alkalom. Nálunk ekkor javában zajlott a bajnokság és nekem nem volt több időm hozzád járni. A srácok végig edzettek veled a szezon alatt és láthatóan jobb formában voltak, mint valaha.
Novemberben már gondolkodni kellett, hogy hogyan építsem fel a téli edzéseket. Mivel a miénk szabadtéri sport, nehéz falak közé szorítani, azonban mint eddig minden télen szerettünk volna valamit szervezett keretek között csinálni. Ekkorra már utána kérdeztem több edzőnél, és mivel leginkább küzdősportos vonalon vannak kapcsolataim, ebben az irányba tapogatózva meglepve tapasztaltam, hogy mennyien ismerik és használják ezt a programot a felkészülésük során. Itt jött azonban az első kérdőjel, hiszen ők mind egyéni sportolók, nem csapatban, nem egységben gondolkodnak, készülnek.
A legjobb döntés volt, hogy ekkor már veled ültem le beszélni és elmondtam, mit szeretnék. 20, szinte teljesen különböző embert egyszerre, egy módszerrel edzeni úgy, hogy mind fejlődjön, mind élvezze, és mind tekintse csapatmunkának. Van közöttünk kicsi, nagy, erős, gyors, ügyes, jó mozgáskoordinációjú, kitartó, szorgalmas, csak egy olyan sincs, akiben ebből legalább három megvan egyszerre. Egyszóval teljesen átlagos, sportban kicsit jártas emberek vagyunk.
Kértél két napot és már hívtál is, hogy megvan a program, megvan az időbeosztás, és kezdhetjük. Megint meglepett a lendületed, amit azért kezdtem megszokni, és 2008. december 03-án elkezdtük a munkát.
Húsz feletti létszámmal dolgoztunk és még a két ünnep közötti szabadtéri edzésen is voltunk vagy 15-en. Jókat röhögtünk, közben majd meg szakadtunk, de mindenki fejlődött, mindenki ügyesedett, és a golyók sem repültek el olyan sokszor mint azt az elején gondoltuk. Emlékszem, hogy újságoltuk egymásnak, hogy mennyit fogyott az egyik és mennyit erősödött a másik. Egyre ügyesebbek és jobbak lettünk, a feladat végrehajtások is egyre pontosabbak lettek.
Most itt vagyunk 2009. március 13-án. Vége azt utolsó közös téli edzésnek, kezdődik a bajnokság.
A csapat soha nem látott erőben van. Motiváltak, magabiztosak a játékosok, én pedig végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen egységes munkát tudtunk végezni a segítségeddel. A tenyerünkről a bőrkeményedés talán nyárra el is múlik, de az alapozás egészen biztosan kitart a szezon végéig.
Emlékszem az első alkalommal, amikor hallottam egy csapattársamtól a Kettlebell edzésprogramról és azt gondoltam, na már megint valami forradalmian új kimondhatatlan program, amitől egy hónap alatt minden megváltozik, átalakul. Aki kar lefogy, aki akar, erősödik, stb.
Ezt követően hétről hétre arról számoltak be a csapattársaim, akik elkezdték veled a programot, hogy erősödnek, gyorsulnak, és nagyon élvezik. A maga egyszerűségében letisztultságában mérhetetlenül kombinálható és precíz, pontos. Ezek mellet szórakoztató és nagyon látványos.
Magamat nyitott embernek gondolva és bízva csapattársaim ítéletében kerültem el hozzád az első edzésre. Ezt követte még legalább 10 alkalom. Nálunk ekkor javában zajlott a bajnokság és nekem nem volt több időm hozzád járni. A srácok végig edzettek veled a szezon alatt és láthatóan jobb formában voltak, mint valaha.
Novemberben már gondolkodni kellett, hogy hogyan építsem fel a téli edzéseket. Mivel a miénk szabadtéri sport, nehéz falak közé szorítani, azonban mint eddig minden télen szerettünk volna valamit szervezett keretek között csinálni. Ekkorra már utána kérdeztem több edzőnél, és mivel leginkább küzdősportos vonalon vannak kapcsolataim, ebben az irányba tapogatózva meglepve tapasztaltam, hogy mennyien ismerik és használják ezt a programot a felkészülésük során. Itt jött azonban az első kérdőjel, hiszen ők mind egyéni sportolók, nem csapatban, nem egységben gondolkodnak, készülnek.
A legjobb döntés volt, hogy ekkor már veled ültem le beszélni és elmondtam, mit szeretnék. 20, szinte teljesen különböző embert egyszerre, egy módszerrel edzeni úgy, hogy mind fejlődjön, mind élvezze, és mind tekintse csapatmunkának. Van közöttünk kicsi, nagy, erős, gyors, ügyes, jó mozgáskoordinációjú, kitartó, szorgalmas, csak egy olyan sincs, akiben ebből legalább három megvan egyszerre. Egyszóval teljesen átlagos, sportban kicsit jártas emberek vagyunk.
Kértél két napot és már hívtál is, hogy megvan a program, megvan az időbeosztás, és kezdhetjük. Megint meglepett a lendületed, amit azért kezdtem megszokni, és 2008. december 03-án elkezdtük a munkát.
Húsz feletti létszámmal dolgoztunk és még a két ünnep közötti szabadtéri edzésen is voltunk vagy 15-en. Jókat röhögtünk, közben majd meg szakadtunk, de mindenki fejlődött, mindenki ügyesedett, és a golyók sem repültek el olyan sokszor mint azt az elején gondoltuk. Emlékszem, hogy újságoltuk egymásnak, hogy mennyit fogyott az egyik és mennyit erősödött a másik. Egyre ügyesebbek és jobbak lettünk, a feladat végrehajtások is egyre pontosabbak lettek.
Most itt vagyunk 2009. március 13-án. Vége azt utolsó közös téli edzésnek, kezdődik a bajnokság.
A csapat soha nem látott erőben van. Motiváltak, magabiztosak a játékosok, én pedig végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen egységes munkát tudtunk végezni a segítségeddel. A tenyerünkről a bőrkeményedés talán nyárra el is múlik, de az alapozás egészen biztosan kitart a szezon végéig.
KÖSZÖNJÜK TAMÁS!
Rögbi, Rögbi, Rögbi!"
Debreczeny Dénes
edző
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése