...és lépj az evolúció következő lépcsőfokára!

2010. július 4., vasárnap

Ünnepi edzés

Remekül sikerült a tegnapi program! Bár az időjárás megviccelt bennünket. Először jó ötletnek tűnt kint edzeni, de hevesen váltogatták egymást a szikrázó napsütés és a viharos eső. De ez ugye az „Eddz úgy mint egy férfi!” kategóriába teljesen beleillik. Nem is akadtunk fel túlságosan a dolgon, csak gyorsan tetthelyet váltottunk, és immáron bőrig ázva folytathattuk utunkat a „férfivá” válás rögös útján. (Különösen a csajoknak rögös… ;-) Mivel egyébként nagyon meleg volt és így már párás is a levegő, izzadtunk is a teremben mint k...a a gyóntatószékben. De hát valahogy étvágyat kellet csinálni a pörkölthöz, nem? Úgy láttam mind a 40-en élvezték az edzést, amelybe néhány nem szokványos elem is került. Sőt még egy kis versengésre is volt lehetősége a szép számú áldozatoknak. Két csapat, Csabi és Prégó (ki más?) vezetésével összemérhette az erejét, nem kevés további izzadságban fürödve.
Ezt követően jó (finoman fogalmazva) étvággyal vetettük rá magunkat a mennyei bográcsos marhapörire. Igazi férfias kaja volt, nem sok maradt a kondérba… Köszönjük Pista bácsi, Isten vagy! (De legalább is kiváló szakács.)
Uhrner Mónikának pedig köszönhetünk egy csodálatos tortát. Hogy hogyan lehet egy ilyen szabályos formájú kettlebellt beleformázni egy tortába, azt csak a Mónika tudja és a jó Isten!
Purgel Janinak köszönhetően készült egy csomó kép, ha fent lesznek a neten, szólok.
Csabi és Prégó pedig megörvendeztetett az RKC hivatalos izotóniás italával, egy hordó sörrel… Gergő is fontosnak tartja a hidratációt, egy pezsgővel támogatta „wellness” életmódomat. Köszi srácok!
Wágner Anikótól és Szabó Misitől pedig már megint egy zseniális „saját logós” pólót kaptam, büszkén fogok benne feszíteni a táborban! Köszönöm!
Történt azért egy komoly dolog is tegnap! Ahogy megbeszéltük, ki is jött egy fiatalember a Magyar Vöröskereszt képviseletében egy hivatalosan lezárt úrnával. Az egész program azzal kezdődött, hogy mindenki odament, és beledobott valamennyi pénzt az árvízkárosultak javára. Ez után beszéltem a sráccal és azt mondta, hogy teljesen példa nélküli ez a megmozdulás, és teljesen meg van hatódva! Állítása szerint a Szeged Plázában nem rég 4 nap alatt jött össze annyi pénz, mint itt most…! Nagyon köszönöm nektek! Nem csak ezért, de nagyon örülök neki, hogy megszerveztem ezt a programot, hogy ennyien eljöttetek, és hogy jól éreztétek magatokat! Köszönet azoknak, akik hoztam magukkal súlyokat, jó szolgálatot tettek! Köszönet továbbá a Varga Pékségnek a kenyérért, és Szabó Józsefnek a helyszín biztosításáért! Köszönet mindenkinek, aki itt volt!!!
Jövőre veletek ugyanitt!
Power To You!

1 megjegyzés:

  1. A fotók megnézhetők a köv. oldalon
    http://picasaweb.google.com/johnsign69

    VálaszTörlés